Baksay Sándor Református Gimnázium és Általános Iskola
Beiskolázás az 1. osztályainkba
Írjon nekünk!
Megválaszolásra váró kérdése van? Itt felteheti.
Dokumentumok
Letölthető jelentkezési lap, lelkészi ajánlás…
Időpontok
A beiskolázással kapcsolatos legfontosabb események.
Beiskolázás a 2024-25-ös tanévre
Iskolánk életében nagy változást hozott, amikor 2000-ben a nyolc- és négyévfolyamos gimnáziumi képzés mellett elindult az általános iskolai tagozatunk is. Ebben a tanévben hasonló nagy változás történt, hiszen ősztől két első osztályt indítottunk. Első és második osztályosaink a kezdetek óta iskolaotthonos rendszerben tanultak. Folyamatosan érkeztek szülői kérések, hogy jó lenne, ha hagyományos rendszerű osztályunk is lenne, hiszen van, akinek az a kedvezőbb, ha délben hazaviheti gyermekét és otthon együtt készülhetnek a következő napra. Szintén visszatérő igény volt a Kunszentmiklós közelében lévő településeken élő szülők részéről, hogy gyermeküket az iskolánkba szeretnék beíratni. A 2023-24-es tanévben a fenntartónk döntése értelmében már ezeket az igényeket is ki tudtuk szolgálni, hiszen egy iskolaotthonos osztályt (1.A), és egy hagyományos osztályt (1.B) indítottunk. A 2024-25-ös tanévben sem lesz ez másként.
Regisztráció a nyílt napjainkra
A 2024-25-ös tanévben induló két első osztályunk sajátosságai
1.A osztály iskolaotthonos munkarendben:
- két osztálytanító
- arányos teherelosztás a nap folyamán
- tanítás 7:30 – 16:00 között
- házi feladat megírása és a gyakorlás az iskolában történik
- hétközben csak az olvasókönyvet viszik haza a gyerekek
1.B osztály hagyományos munkarendben:
- egy osztálytanító, egy napközis tanító
- csak délelőtti tanórák
- tanítás 7:30 – 12:05 között
- délután napközi 16:00-ig
- lehetőség a délután folyamán szakkörök, edzések látogatására
Amit kínálunk
Keresztyén értékrend
Szeretetteljes légkör
Családias hangulat
Hitéleti oktatás
Tagozataink egymásra épülése
Milyen munkarendben tanulnak a diákjaink a 2. osztály után?
Harmadik és negyedik osztályban mind a két osztály hagyományos (délelőtti tanítás, délután napközi) munkarendben folytatja tanulmányait.
Hogyan tovább a negyedik év befejezése után?
Tanulóink előtt két lehetőség áll a negyedik osztály befejezése után:
- Az általános iskolai tagozaton folytatják tovább.
- A nyolcévfolyamos gimnáziumi tagozatunkon tanulnak tovább.
Nyolcadik utáni lehetőségek.
- Általános iskolásaink a négyévfolyamos gimnáziumi tagozatunkon tanulhatnak tovább.
- Más középiskolában folytathatják tanulmányaikat.
Korai az érettségiről beszélnünk?
Tapasztalatunk szerint nem. Hihetetlen gyorsan elrepül a 12 év. A korábbi pontokból kiderül, hogy két variációban is el tud jutni diákunk az érettségiig:
- 8 + 4, azaz nyolc év általános iskola és négy év gimnázium.
- 4 + 8, azaz négy év általános iskola és nyolc év gimnázium.